Puszika, sietek / 2018-

Tizennyolc éves koromban költöztem el otthonról, először Egerbe, majd Budapestre. Diákként sűrűbben jártam haza, majd a felnőtt élet kereteinek megszilárdulásával a látogatások természetszerűleg megritkultak. A szüleim számára azonban ezzel egy időben nem csökkent az igény, hogy gyerekeikről gondoskodjanak, ezért édesanyám a folytonosság érdekében új megoldást választott: inkább ő utazik Budapestre.

E gondoskodás az élet különböző területeit érintheti, a gondoskodó anyafigura attribútumaként pedig minden esetben magával hordja az alaposan becsomagolt ételes műanyagdobozokat is. Pesti vizitációi alkalmával mindig teli csomaggal érkezik. A gurulós bőröndben szinte alig hoz ruhát, hogy legyen hely az ételeknek, amiket felnőtt gyerekei számára az utazás előtti nap (és éjjel) elkészít. Néha nem találkozunk, mert csak rövid időre ugrik fel hozzám, annyira, hogy a dobozokat letegye. Ilyenkor általában hosszabb üzenetet hagy, de van, hogy csak annyit ír: Puszika, sietek.