Fátyol Viola

2015 nyár / Menekültkrízis a Keleti Pályaudvarnál

„Sokáig egyáltalán nem akartam képeket csinálni a Keletinél vagy a környéken. Egyrészről én is, mint sokan mások, a látottak és a kialakult helyzet hatása alá kerültem, másrészről úgy éreztem, nekem jelenleg itt nem ez a dolgom. Kerestük a megoldásokat, hogyan tudunk viszonyulni a szituációhoz, hogyan tudunk részt venni, mit tudunk tenni, kivel beszéljünk, kihez forduljunk, kin segítsünk és hogyan, így aztán csak bóklásztam a környéken, ahol egyébként lakom is, és leginkább eszembe sem jutott a fényképezés lehetősége.

Nem dolgozom újságnak, nem köt az informálás kényszere, művészeti praxisomban ugyan gyakran felmerül a fotó dokumentumértékének használata, mint ahogy a szociálisan vagy kulturálisan perifériára került csoportok vizsgálata is, de a jelen aktualitásait soha nem csak önmagukért kívánom rögzíteni, hanem valamilyen rendezőelv, projektgondolat mentén. Emellett a klasszikus voyeur-szerepet is minden rendelkezésemre álló módon igyekszem elkerülni – de legalábbis tompítani – hosszútávú projektmunkáim során. Így sokáig nem tudtam, ha elkezdenék a kialakult krízishelyzetben fotózni, mire és kinek lenne az jó, hogyan definiálnám e képalkotói folyamatot, és hogyan határoznám meg saját magam benne.

Elérkezik azonban egy pont, amikor már teljesen eszköztelennek érzed magad, amikor belátod a végigpróbált megoldási módszereid abszolút tökéletlenségét. Rájössz, hogy már tényleg nincs más médiumod, nincs más eszközöd, mint képeket csinálni, hiszen végülis ehhez értesz a legjobban. Képekben gondolkodsz és értelmezed a körülötted létező világot, így ha a saját lehetőségeid maximumát szeretnéd elérni, ha azt keresed, hogy mit tudsz tenni ebben a megrendítő krízishelyzetben, végül nincs más választásod, mint fényképezni."