Fátyol Viola

Vámospércs Hajdú-Bihar megyében, a keleti országhatártól tizenkét kilométerre fekszik, lakossága megközelítőleg ötezer fő. A helybeliek hagyományosan főleg a mezőgazdaságban dolgoznak, vagy egyéb állásuk mellett háztáji gazdálkodást folytatnak. A város földrajzilag, gazdaságilag és kulturálisan is a peremlét problémáival küzd.

A hagyományőrző népdalkörök a hatvanas években jelentek meg a magyar vidéken, és máig jellegzetes résztvevői a kisebb települések kulturális életének. Főleg nemzeti ünnepekkor, valamint fontosabb helyi és környékbeli eseményeken lépnek fel.

A Vámospércsi Népdalkör tagjai jórészt idős nők, akiknek nyugdíjas éveikben jut először elég idejük arra, hogy pusztán a szellemi önkifejezés érdekében végezzenek valamilyen tevékenységet. A kórusba egyrészt az éneklés öröméért járnak, másrészt a közösség segítségével könnyebben küzdik le a magányt és a depressziót, így hosszú ideig maradnak a helyi társadalom aktív tagjai.

2013-ban kezdtem el énekelni a népdalkörrel. Az asszonyok az elejétől kezdve nyíltan és szeretettel fogadtak, én pedig a generációs különbségek ellenére könnyen beilleszkedtem. Gyakran beszélgettünk arról, milyen szerepet játszik az életükben a kórus, mit jelentenek nekik a népdalok, és hogyan formálja az identitásukat a közösség. Felléptem velük, egyenruhát kaptam, és pár hónap alatt én is a csoport tagjának éreztem magam.

A közös munkánk tovább folytatódott, és a következő nyáron újra hosszabb időre látogattam meg a népdalkört. Röviddel azután érkeztem, hogy véglegessé vált, a fiúval, aki a vőlegényem volt, mégsem fogunk összeházasodni, és nem is maradunk tovább együtt. A nénik azonnal megértették a helyzetet, és pártfogásukba vettek.

Ettől kezdve vált igazán személyessé közöttünk a viszony, foglalkoztak velem külön-külön és együtt is, meséltek a házasságaikról, szerelmeikről, az életük boldog és tragikus szakaszairól. Meghívtak az otthonaikba, etettek, törődtek velem, tanácsokkal láttak el és lépésenként segítettek át a nehéz szakaszokon. Miközben engem támogattak, saját magukat is bíztatták. Elmondták, milyen nőként vidéken élni, végignézni a férjek öngyilkosságát, a gyerekek elvesztését, hogyan lehet jó és rossz házasságokban élni, milyen megöregedni és megküzdeni a magánnyal. Elmondták, hogyan kell végsősoron mindig mindent túlélni.  

Azóta is együtt énekelünk.